Előregisztrációk összesítve! [Kiegészítve!]

A mai napon összesítettük valamennyi előregisztrációt, ami befutott hozzánk, és kiküldtük az e-mail értesítőnket azoknak is, akiknek a befizetése megérkezett – és azoknak is, akiké nem.

Utóbbi esetben leírtuk, hogy mit tehetnek azok, akik befizettek ugyan, valami miatt mégsem érkezett meg hozzánk az összeg.

Sajnos több esetben is találkoztunk azzal a problémával, hogy nem tudtuk beazonosítani a befizető kilétét – így mindenkitől azt kérjük, hogy – amennyiben nem kapott e-mail értesítőt a pénz beérkezéséről -, abban az esetben hozza el a kinyomtatott banki / PayPal igazolást az előregisztrációról!

Aki pedig elfelejtette időben elutalni a jegyek árát, az se keseredjen el – maradtak még helyek a rendezvényre, és azon belül is a díszvendégek előadására.

Szombaton reggel 9:30-kor nyitjuk meg a kapukat – ha addigra odaérsz, még lehet helyed, bár garantálni ezt már nem áll módunkban: jegyek addig lesznek kaphatóak, amíg a készlet tart!

KIEGÉSZÍTÉS!

Az ügymenet gyorsítása (valamint a szombatig tartó esetleges idegeskedések) elkerülése végett, akik a “befizetés nem érkezett meg” üzenetet kapták, pedig befizették a jegyárakat, tegyenek meg annyit, hogy a merras@sfportal.hu e-mailcímre küldenek egy e-mailt, a következő adatokkal:

Regisztrációs név (amivel itt, a blogon regisztráltad magadat a rendezvényre)
Befizetés időpontja (pontos napot kérünk!)
Befizető neve (mivel több esetben eltér a befizető és a regisztráló neve)
Tranzakciós szám (a bizonylaton szerepelnie kell; ha online bankinggal utaltad a pénzt, akkor a legjobb, ha egy screenshotot küldesz)

7 hozzászólás, Leave a Reply
  1. KTL
    13 november 2008, 02:02

    Én regisztráltam és be is fizettem 2 jegy árát, de nem kaptam e-mail értesítőt! Ez miért van?

  2. Miyazaki Jun
    13 november 2008, 10:00

    Szia,

    küldöm újra a mailt.

  3. Hackett
    13 november 2008, 12:46

    Én sem kaptam értesítőmailt.

  4. Species8472
    13 november 2008, 16:05

    Én is hasonlóképpen jártam, mint KTL. 2 jegyet fizettem hétfőn, de még semmilyen viisszajelzés sem érkezett.

  5. Creideiki
    13 november 2008, 21:48

    Én nem regisztráltam, mert egészen máig nem volt biztos, hogy el tudok menni.:(
    Ilyenkor mi van?
    Nagyon ciki lenne, ha odaérek 9 30-ra, utazva 240km-t, aztán be sem tudok menni…Hilfe!

  6. Nelon
    14 november 2008, 15:35

    Én is regisztráltam két jegyre, be is fizettem, de nem kaptam értesítőt.

  7. Odo (Sz. Á.)
    14 november 2008, 16:24

    Na, akkor még egyszer: átutaltam, regisztráltam, de válasz nem érkezett. Reklamáltam, arra sem jött reakció. Ezek után — reszkessetek! –holnap beállítok a banki átutalás visszaigazolásával, és aki csúnyán merészel rám nézni, annak leharapom a fejét. 🙂 Szentesi Odo

Szólj hozzá!

Név *

E-mail (rejtett) *

Website

Értesíts e-mailben a postra érkező összes megjegyzésről!